• Az E/3. személy mindig specifikálandó, az E/1-ben mindig a beszéd aktusa dönti el, ki beszél – az én „üres jel”, amelyet a használat tölt ki – a vers viszont arról nem ad felvilágosítást, hogy kivel kellene helyettesíteni az ént

• Kézenfekvő, hogy az olvasó helyettesítse – a megszólításról ugyanis hamar kiderül, hogy nem neki szól – a megszólítás hangot kíván és az olvasó a saját hangját kölcsönzi neki (szóbeli realizációt ír elő – ezért nem lehet gyorsabban olvasni a verset, mint hallgatni)

„az én és a te is nehezen meghatározható”

üres én: bárki mondhatja, de a használat tölti ki (mobilban: szia, én vagyok! Ki? )

Schlaffer: „töltse be az, aki utánamondja a verset”

Gedicht: sűrű a vers!